A Szakmázz 2017-ről

Az idei évben is megrendezésre került a Szakmázz pályaválasztási rendezvény. Korábban más neveken is találkozhattunk vele. Gyakorlatilag ez egy szakmai börze, ahová 8-9.-es diákok látogatnak el, hogy megismerkedjenek a különféle szakmákkal.

Itt helyet kap számos kézi eszközökkel végzett szakterület, úgymint a szakács, ács, villanyszerelő vagy akár a kozmetikus. Szerencsére az elmúlt időben helyet kapott a takarítás is.

Nem is olyan régen a takarítás még nem számított igazi szakmának, de most már bekerültünk ebbe a csoportba. Mi pedig rendszeresen megjelenünk az ehhez hasonló szervezéseken, hogy népszerűsítsük a diákok körében. Meglepő, hogy milyen érdeklődést kaptunk, és milyen sokan (nem csak tanulók, hanem kísérők, tanárok és szülők is) kipróbálták magukat. Idén az ablaktisztítással vonultunk fel, mivel az elég látványos és kell hozzá egy kis kézügyesség.

Profi eszközökkel, vizezőkkel, lehúzókkal meg tudtuk mutatni a takarítás professzionális végzését. A két nap alatt több mint 500 érdeklődő volt a standunknál. Több mint 500 ember tisztította meg a helyszínen lévő „ablakokat”. Aki bevállalta, lufival jutalmaztuk. A napi 250 lufink mind elfogyott, és volt, aki ajándék nélkül is kipróbálta.

Többen mondták, hogy hú, milyen érdekes, meg hogy nem is gondolták, hogy a takarítói szakma ilyen összetett feladat. Azt hitték, hogy az ablaktisztítás abból áll, hogy odamennek egy ronggyal, lemossák, majd letörlik. Mi viszont profi eszközökkel dolgozunk, amivel lehet, hogy épp egészen más dolgozni, mint épp otthon, más technikát alkalmazunk.

Tehát a diákok döntő többsége pozitívan fogadta, úgyhogy nagyon jó sikert értünk el! Nagyon sok diákokat kísérő tanár vagy szülő, felügyelő is volt ott, még közülük is többen odajöttek, és kipróbálták ezt a kis ablaktisztítást.

Én magam nagyon szeretek kijárni ilyen eseményekre, mert igazából itt egy olyan típusú, kicsit társadalmi munkát végez az ember, ami nem azonnal eredménnyel zárul, hanem évtizedekben mérhető. Amikor ezek a gyerekek pályát választanak, és elindulnak, akkor tudják azt, hogy milyen irányba akarnak menni. És ez egy nagyon jó dolog.

 

A takarítóképzésről

Napjainkban még a takarítás nem tart ott, hogy iskolarendszerben választható szakma legyen. Akár csak egy 2-3 éves. Jelen pillanatban még csak OKJ-s tanfolyamokon lehet levizsgázni. Ezek 3-4 hónapos kurzusok, és perpillanat mind fizetősek. Ráadásul elég borsos áruk van.

Ezek általában heti rendszerességgel tartott órák, heti 1-1 óra vagy 1-1 nap. Tehát nem ilyen „beülünk az iskolapadba egész nap” képzés, vagy hogy ott vagyunk egész héten. Ezek magániskola jelleggel működnek, és mivel csak hetente szokott lenni, így eltart 3-4 hónapig. Utána az ember egy OKJ-s vizsgát tesz le, ami hivatalosan elismert. Szükség esetén több nyelven is kikérhető, az Unió területén bárhol használható, elfogadják, és így lehet akár külföldön is dolgozni vele.

Bízunk benne, hogy előbb-utóbb a takarításban is elérjük azt, hogy iskolarendszerben lehet majd tanulni, illetve tanítani. Ehhez valószínűleg kell még pár év, de errefelé tart a tendencia. A németeknél már doktorátust is meg mestervizsgákat is le lehet rakni. Tehát van hova fejlődni ezen a területen.

Itt Magyarországon a takarítás még csak egy olyan 20-25 éve kezdett egyáltalán valamerre haladni, és 2005-ben jutottunk el odáig, hogy hivatalos szakmává lett választva.

Emellett folyamatosan születnek szakkönyvek is a témában. Vannak, amelyek már meg is jelentek, és van még pár, amelyről tudunk, hogy a kiadás folyamatban van. Úgyhogy fejlődik ez a szakma, és mire iskolarendszerbe kerül, addigra már nyomtatott könyv formájában is elérhető lesz a teljes tananyag.

 

A képzés minőségibb szolgáltatást tud lehetővé tenni

Jelen pillanatban a takarítás úgy működik, hogy a takarítók döntő többsége saját tapasztalatra alapozza a szolgáltatást. Tehát elkezd kipróbálni otthon tisztítószereket, eszközöket, különböző ötletei meg technikái vannak, aztán vagy sikerül, vagy nem.

Ez már mindenképp egy magasabb szintű dolog. Így már egy sokkal jobb minőségű munkát képes az ember adni. Hisz e nélkül sokszor az van, hogy elvállal egy munkát, de még nem tudja, hogy mi lesz a végeredménye. Hogy sikerül-e (jól) megoldani a feladatot vagy sem. De egy jól képzett szakember már a felméréskor tudja azt, hogy mi lesz annak a vége, és mit, hogyan kell majd csinálni.

Szerencsére nagyon sok lelkes ember van, aki szorgalmazza, építi és kövezi ki a következő generáció útját. Ezek a Szakmázz típusú börzerendezvények is ezt erősítik: itt vannak az „öreg rókák”, és próbálják megszervezni, hogy az utánunk következőknek már könnyebb utat kelljen kijárni ebben a szakmában.

Püsök Ferenc
Makulátlan Tiszta Terület Kft.

SzakMÁzz 2017

Pályaválasztási kiállítás

Ebben az évben is kint vagyunk a SzakMÁzz Pányaválasztási Kiállításon!

Ha szeretnél egy jó csapattal/tevékenységgel találkozni, gyere ki Te is a mai napon 17.00-ig!

A PVC tisztítása

Hogyan tisztítsuk ezt a strapabíró burkolatot?

A PVC egy nagyon jó és erős anyag, viszont nagyon nem viseli jól a klóros tisztítószereket. Pedig napjainkban igen elterjedt szokás az, hogy Domestos-szal vagy ehhez hasonló klóros szerrel takarítunk, mondván, hogy nagyon jól fertőtlenít.

Igaz, viszont a Domestos nem mindennapi takarításra való, pláne nem PVC-re!

Mi az oka ennek?

A PVC a polivinilklorid kémiai vegyület rövidítése. Ez egy három komponensből álló anyag. A "C" a klórt jelenti, és ez a klór teljesen el tud vegyülni a Domestosunkban lévő klórral. Így mi történik? A napi szintű felmosások mellett ez az elem szép lassan úgymond kioldódik a burkolatunkból! És így marad egy porózus, szivacsszerű anyagunk.

Emellett ezt a harmadik, hiányzó komponenst a felmosások alkalmával pótoljuk szépen kosszal. Minden ilyen alkalommal marad valamennyi szennyeződés a pórusokban (amelyekből ugye korábban kioldottuk a klórt), és egy egyre koszosabb és csúnyább felületet kapunk.

Egy általános takarító egyáltalán nem képzett kémiából, így csak annyit vesz észre jogosan, hogy egyre rondább a padló, egyre piszkosabb. És mit tesz? Még több tisztítószert adagol a vízhez, még több klórt, ami még azt a kevés megmaradt klórt is kiveszi belőle. A felület pedig még inkább "koszos" lesz és még inkább porózusabb.

Mi ilyenkor felújítuk a burkolatot. Első lépésként egy komoly alaptisztítást végzünk, amikor is ezeket a pórusokat alaposan megtisztítjuk a lerakódott szennyeződéstől. Ezután védőbevonattal vagy impregnáló anyaggal kezeljük.

A gyártó által többségébén a három réteg a javasolt, de ezt nem lehet előre biztosan megállapítani. Volt olyan esetünk, ahol a PVC annyira rossz állapotba került, hogy még a 8. réteg felvitele esetén sem történt jelentős javulás, így további réteget kellett felvinni. Talán a 10. volt az, ami meghozta a várt eredményt. De talán még egy továbbira is szükség volt.

Lényeges tehát, hogy a PVC burkolatunk napi szintű tisztán tartásához ne használjunk Domestost vagy más klóros tisztítószert, mert csak ártunk vele! Egy általános tisztítószert alkalmazzunk. Ellenben, ha már nagyon elkoszolódott a felület, nincs meg a régi fénye és/vagy a szennyeződés csak nem akar kijönni belőle, keressen fel minket, szívesen segítünk. :)

További információ: makulatlan.hu

 

Ablaktisztítás télen

Ennek a munkának, amely a videón látszik, volt egy olyan érdekessége, hogy télen kellett csinálnunk, mínusz fokokban. Amivel az a probléma, hogy a tisztítószeres folyadék mindig ráfagyott a kirakat üvegére, és jégvirágot hagyott maga után. :) Nagyon szeretjük a telet és a jégvirágokat, de nem akkor, amikor ablakot kell pucolnunk. :)

Egy olyan megoldást kellett hát találni, amely megakadályozza ezt a gyors fagyást. Négy-öt módszerrel is kellett próbát kellett tenni, míg meglett a tökéletes megoldás: ez pedig egy olyan adalékanyag a vízhez, amelytől nem tud megfagyni. Azután pedig gumilehúzóval lehúzni, amellyel teljesen cseppmentes felületet kapunk.

A videóban már csak a végeredmény látható.

Ami még a segítségünkre volt: egy neoprim munkavédelmi kesztyű, amelyet kifejezetten ablaktisztításhoz használnak. Nem fagy le az ember keze, ahogyan a vízzel dolgozik.

Ez egy üzlethelyiség kirakata volt. Akkor készült a bolt, így a teljes berendezés előtt kívülről és belülről teljesen ki kellett takarítani.

Azóta bárkinél is felmerül, hogy vállalunk-e téli, szabadtéri ablaktisztítást, a válaszunk egy határozott igen. És bár ennek a tevékenységnek a tipikus időszak a tavasz és az ősz, mi probléma nélkül megoldjuk más időszakokban is.


Sózás helyett kalcium-klorid

Az elmúlt időszakban elég sok mindennel meg kellett küzdeni: hóval, jéggel, ónos esővel.

Törvényi előírás szerint a házak előtt lévő közlekedőket, járdákat a társasház tulajdonosának, közterület esetén pedig a közterületeseknek el kell takarítaniuk.

Takarítóként mi is kivesszük a részünket ezekből a munkákból. A nyári időszakban füvet nyírunk, ősszel levelet takarítunk, télen pedig jön a síkosságmentesítés, a hóeltakarítás.

Na most a téli időszakra több megoldás is létezik. Ha nagyobb a hóréteg, hólapátok vagy hómarók, vagy akár kistraktorok. Napjainkban most épp főként a jegesedéssel küzdünk, pl. egy ónos eső után. Itt egyébként az történik, hogy míg a talaj már elég hideg, a légkör még nulla fok felett van, vagyis a csapadék esőként jön le, de a földön megfagy. Nekünk ezt kell különböző síkosságmentesítő anyagokkal kezelni.

Hagyományos sót már nem szoktunk használni. Ennek oka, hogy az a sok só, amely befolyik a zöld, füves részekbe (ami ugye a járdák mellett szokott lenni), kiégeti a növények gyökereit, tavasszal pedig nem akarnak kibújni.

Most már szerencsére vannak az úgynevezett zöld sók, kalcium-kloridok, amelyek már nagyon jók ebből a szempontból is. Amellett, hogy jól olvasztja a jeget is, környezetbarát is. A kalcium-klorid még mínusz 20 fok környékén sem fagy meg. A hagyományos só pedig már mínusz 5-6 foknál. Lehet, hogy felolvasztja a jeget, de azután újra visszafagy. És így hiábavaló a munka vele.

Ezek léteznek permetezhető, folyékony változatban, illetve van pelyhesített, granulátum formában. Ha pedig ezek egyike sem működne, még mindig ott van a csákány vagy a jégtörő. :)

A kalcium-kloridnak kell egy kis hatóidő a kiszórás után, de utána szépen megolvasztja a jeget. Majd hólapáttal le lehet tolni. És ezzel készen is van a járható felületet!

Sokszor van úgy, hogy éjszaka leesik valamilyen csapadék, amelyet reggelre kezelni kell. Ezért mi nagyon komolyan figyelemmel kísérjük az időjárásjelentést, lassan már jobbak vagyunk, mint a meteorológusok. :)

Szerencsére az internet már ebben is a segítségünkre van: számtalan webkamera van kihelyezve Budapest kerületeiben. Látjuk, hogy mikor, hol, mi esik, tudjuk, hogy melyik területen van munkánk, és arra célirányosan figyelünk. Emellett az összes kollégáimmal telefonon keresztül tartjuk a kapcsolatot: így rögtön kapom az információt, ha valahol havazni kezd. Rögtön tudjuk is, hogy menni kell havat lapátolni! :)

Irodai eszközeink tisztán tartása

Egy irodában sok olyan eszköz van, amelyet minden nap megérintünk. Esetleg nem csak mi magunk, hanem kollégáink, ügyfeleink is. Ilyenek az egér, billentyűzet, monitor, nyomtató vagy akár tollak, kapcsolók, szekrénykilincsek.

Ezek tisztán tartása az alapvető higiénia nagyon fontos része.

Mivel automatikusan nyúlunk hozzájuk nap mint nap, észre sem vesszük, már fel sem tűnik, hogy milyen koszossá tudnak válni!

Sok olyan dolgozó van, akik akkor sem tisztítják meg őket alaposan, miután egy korábbi kollégától öröklik meg, veszik át azokat.

szamologep1
szamologep2

Tipikus példa erre a billentyűzetünk! Ez akkor külön érdekes, ha az irodában, az asztalnál étkeznek a munkatársak, mivel valamilyen okból kifolyólag nem megoldott a konyhai étkezés. Vagy nincs is konyha, esetleg az túl kicsi. Ezáltal a billentyűzet még könnyebben koszolódik, beleszóródik a morzsa, zsírosodik. Vagy éppen belefröccsen a kávé...

Vannak olyan irodák, ahol ezekre a dolgokra is külön figyelmet fordít a takarító, de az a tapasztalat, hogy ez egy erősen elhanyagolt terület. Sem a takarító, sem pedig a munkatársak nem gondoskodnak róla. Amikor mi magunk átveszünk egy-egy területet, olykor égnek áll a hajunk, milyen állapotok tudnak lenni.

Néha sajnos a takarítóknak nincs is kapacitásuk arra, hogy megcsinálják.

Ez nem csak esztétikailag, hanem higiéniai szempontból is fontos! A dolgozóknak is ügyelniük kell erre.

Ugye mennyivel szebb látvány a lenti billentyűzet? :)

billentyuzet tisztitas1 billentyuzet tisztitas2