A PVC tisztítása

Hogyan tisztítsuk ezt a strapabíró burkolatot?

A PVC egy nagyon jó és erős anyag, viszont nagyon nem viseli jól a klóros tisztítószereket. Pedig napjainkban igen elterjedt szokás az, hogy Domestos-szal vagy ehhez hasonló klóros szerrel takarítunk, mondván, hogy nagyon jól fertőtlenít.

Igaz, viszont a Domestos nem mindennapi takarításra való, pláne nem PVC-re!

Mi az oka ennek?

A PVC a polivinilklorid kémiai vegyület rövidítése. Ez egy három komponensből álló anyag. A "C" a klórt jelenti, és ez a klór teljesen el tud vegyülni a Domestosunkban lévő klórral. Így mi történik? A napi szintű felmosások mellett ez az elem szép lassan úgymond kioldódik a burkolatunkból! És így marad egy porózus, szivacsszerű anyagunk.

Emellett ezt a harmadik, hiányzó komponenst a felmosások alkalmával pótoljuk szépen kosszal. Minden ilyen alkalommal marad valamennyi szennyeződés a pórusokban (amelyekből ugye korábban kioldottuk a klórt), és egy egyre koszosabb és csúnyább felületet kapunk.

Egy általános takarító egyáltalán nem képzett kémiából, így csak annyit vesz észre jogosan, hogy egyre rondább a padló, egyre piszkosabb. És mit tesz? Még több tisztítószert adagol a vízhez, még több klórt, ami még azt a kevés megmaradt klórt is kiveszi belőle. A felület pedig még inkább "koszos" lesz és még inkább porózusabb.

Mi ilyenkor felújítuk a burkolatot. Első lépésként egy komoly alaptisztítást végzünk, amikor is ezeket a pórusokat alaposan megtisztítjuk a lerakódott szennyeződéstől. Ezután védőbevonattal vagy impregnáló anyaggal kezeljük.

A gyártó által többségébén a három réteg a javasolt, de ezt nem lehet előre biztosan megállapítani. Volt olyan esetünk, ahol a PVC annyira rossz állapotba került, hogy még a 8. réteg felvitele esetén sem történt jelentős javulás, így további réteget kellett felvinni. Talán a 10. volt az, ami meghozta a várt eredményt. De talán még egy továbbira is szükség volt.

Lényeges tehát, hogy a PVC burkolatunk napi szintű tisztán tartásához ne használjunk Domestost vagy más klóros tisztítószert, mert csak ártunk vele! Egy általános tisztítószert alkalmazzunk. Ellenben, ha már nagyon elkoszolódott a felület, nincs meg a régi fénye és/vagy a szennyeződés csak nem akar kijönni belőle, keressen fel minket, szívesen segítünk. :)

További információ: makulatlan.hu

 

Maszatos, csíkos padló

Felmosás következtében minden esetben vissza marad némi víz a felületen. Mivel a víz nem teljesen tiszta, vagy ha a túl sok tisztítószer került bele, miután megszáradt a padló, csak a víz párolog el és minden szennyeződés, ásványi anyag, tisztítószermaradvány, ami a vízben volt, le fog száradni a padlóra.

 

Ezután gyakorlatilag vízkőként vagy egyéb maradványként fog megjelenni. A későbbi felmosások következtében egy vékony fátyol keletkezik rajta, amitől mattabb is lesz a felület. Továbbá sok helyen látszik, hogy amikor az ember a gumitalpú cipőjével rálép, ennek (a cipő talpa vákumot képezve a felületi pórusokból, kiszippantja a szennyeződést) helyén a felület előbb-utóbb foltokban tiszta lesz.

 

Ugyanez a jelenség történt az itt bemutatott burkolatok esetében is. Ez gyakran olyan felületeken szokott megjelenni, ami nem teljesen sima, egy picit porózus, mint esetünkben az irodai laminált padlónknál. 

 

  

  

Erre a problémára számos megoldás létezik. Az egyik legmegfelelőbb az úgynevezett száraz technológia. Ez azt jelenti, hogy mechnikus hatást kell kifejteni egy durvább szövetű anyaggal, ami valójában kifényezi, lepolírozza a szennyeződést a felületről. Ezt a kis, finom fátyolt. Lehet kézzel is csinálni vagy ha valaki nagyon neki akar ugrani, akár négykézlábra ereszkedve vagy lábára téve rongyokat, tornagyakorlatokat csinálhat egész nap a házban. :) Ezt mi inkább géppel szoktuk csinálni, egy egytárcsás súrolóval, aminek kellő fordulatszáma van, ez minimum 150-et fordul percenként. Nagyon jól ki tudja fényezni és eltüntetni ezt a szennyeződést.

 

Nagyon fontos! Miután a polírozással megvagyunk nincs vége a feladatnak. Ez a szennyeződés, amit feleszedtünk, finom porként ki fog hullani a használt törlőkendőből, rongyból, így azt nagyon óvatosan egy száraz kendővel össze kell szedni. Legmegfelelőbb erre a feladatra egy impregnált* (nedvesített, átitatott) kendő vagy egy erős porszívóval felporszívózni. Ilyenkor van vége a feladatnak. Máskülönben ez a por lerakódik, és újra bele lesz taposva a felületbe.

 

Ezt munkát legjobb ha időnként megismételjük egy-egy felületnél.Másik megoldás, ha nagyon odafigyelünk arra, hogy a tisztítószert soha ne adagoljuk túl. Fontos, megérteni és megjegyezni: attól, hogy a gyári előírásnál több tisztítószert adagolunk a vízbe nem lesz hatékonyabb. Ettól kizárólag csak rosszabb lesz! Úgy van kiszámolva ez, hogy a víz csak egy bizonyos mennyiségű tisztítószert tud önmagában feloldani, így a "tisztítószerfelesleg", amit felvesz, az már telíti a szennyeződésfelvételi képességét. Ennek következtében már nem képes több szennyeződést felvenni a víz, mivel azt megtöltöttük tisztítószerrel! Természetesen az hova fog kerülni? Vissza a padlóra, a földre.

 

Akár ha sima ásványvizet vesz az ember, akkor megnézheti, hogy x mennyiségű vízben mekkora az oldott ásványi anyag. Valójában a víz is tud telítődni. A természetben nem tud megmaradni egyszerűen H2O-ként, hanem valamilyen szennyeződést magába fog zárni. A takarításban mára elterjedt, hogy fojtott ozmózisos vagy akár desztilált vizet használjanak. Ettől nagyobb lesz a víz felvevőképessége. A desztilált vízből párologtatás következtében csak sima H2O jut át a másik tartályba, gyakorlatilag egy teljesen "üres" vizet kapunk eredményül, így takarításkor több szennyeződést tud magába vonni. Ez valójában a környezetbarát takarításnek egyik módja is. A tisztítószert azért is adagoljuk a vizekhez, hogy ennek hatására megnöveljük a szennyfelvevő képességét. Alapból van "felvevő képessége", de ezt ilyen módon tudjuk növelni. Viszont nem szabad átesni a ló túloldalára!

  

  

  

Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy a takarítók nem használnak mérőeszközöket, hanem csak úgy löttyintenek egyet a vízbe, és jó lesz az úgy! Én mindig mérni szoktam, és olyan mennyiséget teszek a vízbe a tisztítószerből, amennyit a gyártó is javasol. Ezáltal mindig jó eredményt lehet elérni, és nem okozunk pluszmunkát magunknak vagy kellemetlenséget a megrendelőnek. "Valójában fel lett takarítva, de mégsem szép. Csíkos, maszatos, látszik a lábnyom..."

 

*impregnált kendő: olyan törlőkendő, amely át van itatva tisztítószerrel (fertőtlenítőszerrel, bútorápolóval stb.). Kevés folyadékot tartalmaz és nem hagy csíkot maga után. Előnye, hogy gyorsan szárad, nem hagy nyomot maga után.

 

Ezek a kendők még olyan porszemet is képesek összeszedni, amit nemcsak hogy szemmel nem látunk, de még kézzel sem lehet érezni. Egy teljesen pormentes felületet tudunk vele létrehozni. Mikroszálas törlőkendőket is lehet ugyanígy használni, szóróflakonnal. Szórunk egy keveset a kendőre, nem túl sokat, így egy nyirkos, impregnált kendőt kapunk.

 

forrás:
http://makulatlan.hu